Adatvédelmi nyilatkozat
Hatálybalépés napja: 2021. március 1.
A Lime és a vállalatunkhoz tartozó társaságok (a továbbiakban együttesen: „ Lime", „ mi", „ bennünket" vagy „ miénk") erősen elkötelezett az átláthatóság mellett és azt szeretnénk, ha Ön (a továbbiakban: „ Ön" vagy „ Öné") megismerné, hogy milyen módon gyűjtjük, használjuk, osztjuk meg és védjük az Ön adatait. Jelen Adatvédelmi nyilatkozat (a továbbiakban: „ Adatvédelmi nyilatkozat") rögzíti, hogy a Lime miként kezeli a Lime weboldalaival (beleértve az e-kereskedelmi üzletét is), a Lime márkájú, felhasználó tulajdonában lévő járművekkel, a Lime tulajdonában lévő járművekkel, valamint a kapcsolódó mobilalkalmazásaival és szolgáltatásaival kapcsolatos információkat (a továbbiakban együttesen: a „ Szolgáltatások"), illetve miként kezeli azokat, amikor Ön más módon kapcsolatba lép velünk. Adott esetben a jelen szabályzat leírja a Juicer-ekkel kapcsolatos adatvédelmi gyakorlatunkat is. Kérjük, olvassa el Felhasználói megállapodásunkat is, amely dokumentum a Szolgáltatásokra irányadó feltételeket határozza meg.
Fenntartjuk a jogot arra, hogy a jelen Adatvédelmi nyilatkozatot időről időre módosítsuk. Amennyiben a Lime módosítja a jelen Adatvédelmi nyilatkozatot, a módosított Adatvédelmi nyilatkozatot elérhetővé fogjuk tenni a Szolgáltatásaink útján, és amennyiben lényegesen módosítjuk a jelen Adatvédelmi nyilatkozatot, jól látható tájékoztatót teszünk közzé és közvetlenül is megkereshetjük Önt e-mail útján vagy más módon.
Az általunk gyűjtött információk típusai
Az információkat különböző módokon gyűjtjük vagy kapjuk meg. Az általunk gyűjtött vagy kapott információk típusai attól függenek, hogy Ön miként használja Szolgáltatásainkat, illetve miként kapcsolódik azokhoz. Számos esetben Ön kiválaszthatja azokat az információkat, amelyeket megad nekünk, azonban bizonyos információk (például a számla információk) szükségesek számunkra a Szolgáltatások nyújtásához, és amennyiben ezeket nem adja meg, nem fogjuk tudni nyújtani a Szolgáltatásokat. Ezeket az adatokat az alábbiakban meghatározott célokból használjuk és tesszük közzé. Az általunk gyűjtött információk típusai közé tartoznak a következők:
- Fiók-információk : például az Ön neve, e-mail címe, telefonszáma, születési ideje, neme, címadatai és fizetési információi, például a hitelkártya adatai. Bizonyos termékek használatához előírhatjuk Önnek, hogy küldje el a hatóságilag kiállított vezetői engedélyéről készült fényképeket (előoldal és hátoldal). Amikor Ön Lime márkájú járművet vesz az e-kereskedelmi oldalunkon, a szállítási információit is gyűjteni fogjuk. A Lime Access használatához hatóságilag kiállított személyazonosító-adatokat és alacsony jövedelmi státuszra vonatkozó bizonyítékokat gyűjthetünk, ellenőrzési célokból.
- A helyadatokat is gyűjtjük és kezeljük, amikor Ön a Szolgáltatások igénybevétele céljából regisztrál és használja azokat. Például annak érdekében, hogy pontosan meg tudjuk mutatni az Önhöz közeli Lime járműveket, szükséges az Ön eszközének fizikai tartózkodási helyére vonatkozó adatait gyűjteni és nyilvántartani. A jármű helyének adatait, a mopeddel, kerékpárral, rollerrel vagy más járművel követett útvonalat és a bérleti státuszt szintén meg kell adni a Szolgáltatások nyújtásához. Amennyiben Ön a saját járművét regisztrálja a Szolgáltatásainkon, gyűjtjük a helyadatokat, hogy megmutassuk a járműve helyét, és hogy lehetővé tegyük annak lezárását és feloldását. A Lime a helyadatokat közvetlenül a járművekről is gyűjti, amikor azokat egy Lime felhasználó használja - például az utazási információkat.
- Amikor Ön bizonyos termékeket használ (pl. mopedeket), amelyekhez hatóságilag kiállított vezetői engedély szükséges, valamint bukósisak vagy más, jogilag előírt védőfelszerelés, arra fogjuk kérni Önt (és adott esetben az utasát), hogy készítsen magáról szelfit, amit begyűjtünk, továbbá gyűjthetjük az útjáról készült képeket és/vagy videofelvételeket. Azzal, hogy képeket ad meg az utasáról, Ön kijelenti, hogy az utasa megadta az engedélyt arra, hogy az ilyen információkat megossza velünk.
- Amennyiben Ön harmadik fél szolgáltatáson keresztül (pl. Facebook útján) csatlakozik, kapcsolódik vagy lép be, a harmadik fél szolgáltatás elküldhet nekünk olyan információkat, mint például az Ön profil adatai e szolgáltatásból eredően.
- Amikor Ön az ügyfélszolgálathoz fordul vagy egyéb támogatást kér, dönthet úgy is, hogy megadja nekünk az elérhetőségeit , így jobban tudunk reagálni a kéréseire és meg tudjuk őrizni a támogatási szolgáltatásaink Ön általi igénybe vételére vonatkozó információkat.
- A Lime és a harmadik felek (például a Facebook) információkat gyűjtenek az Ön böngészőjéről , számítógépéről vagy mobileszközéről, amelyek technikai információkat adnak meg a számunkra, például az Ön eszközének forrás IP címét, valamint a Szolgáltatások elérésének vagy használatának időpontját. Sütiket és hasonló nyomon követő technológiákat használunk (például pixeleket és tageket) a Szolgáltatásaink biztosítása során, ideértve a Szolgáltatás biztonságának megóvását, az Ön beállításainak megjegyzését és elemzési adatok gyűjtését Önről. Harmadik felek felhasználhatják a technikai információkat arra, hogy mérési szolgáltatásokat és célzott hirdetéseket nyújtsanak. További információkat arról, hogy mi (és a harmadik felek) miként használjuk a sütiket és a hasonló technológiákat, és hogy Ön miként iratkozhat le a hirdetési célból használt tájékoztatóról, a Sütikre vonatkozó szabályzatunkban találhat.
- Gyűjtjük azokat az információkat, amelyeket Ön megoszt a Szolgáltatásokon, például amikor közösségekben vagy más fórumokon vesz részt, illetve a közösségi média fiókjainkat vagy blogbejegyzéseket kommentál. Az Ön kamera vagy fénykép beállításaitól függően, a Lime megkapja az Ön által kiválasztott információkat, például a leparkolt Lime járművek fotóit.
- Információkat kapunk Önről, amikor harmadik fél partnereket veszünk igénybe , úgymint marketing és hirdetési partnereket, például közösségi média hálózatokat.
Emellett, amennyiben Ön Juicer, aki segít a Lime-nak a járművek gyűjtésében és töltésében, további információkat is gyűjtünk:
- a Juicer-álláspályázata részeként megadott adatokat, például hatósági azonosítókat;
- a Lime számára végzett munka részleteit, például azon járművekre vonatkozó adatokat, amelyeket Ön tölt fel a Lime részére;
- az Ön bankfiók adatait, hogy utalni tudjunk Önnek; és
- a jogszabály által előírt adatokat, például a társadalombiztosítási számot, adószámot vagy munkavállalási vízumot.
Hogyan használjuk az Ön adatait?
Az Ön adatait, ideértve a helyadatait is, arra használjuk, hogy:
- a Szolgáltatásokat nyújthassuk az Ön részére az Ön kérésére, ideértve a fiókja és az utazási előzményei kezelését is. Ez magában foglalja azt is, amikor a Szolgáltatásokhoz az Integráló partneri szolgáltatásokon keresztül, például az Uberen keresztül fér hozzá. Az Uber és a Lime ezen adatkezelés közös adatkezelői; a Lime és az Uber közötti felelősségmegosztással kapcsolatos további információkért itt keresheti meg a Lime-ot;
- ellenőrizzük, hogy a hatóságilag kiállított vezetői engedélye (ha van ilyen) érvényes-e, jelenleg nem kapcsolódik más Lime-fiókhoz, és nem járt-e még le;
- igazoljuk, hogy a szelfi egyezik-e a hatóságilag kiállított vezetői engedéllyel, például arcfelismerő technológia használatával. Az arcfelismerő technológia használatáról itt olvashat bővebben;
- ellenőrizzük, nyomon kövessük és szervizeljük a Lime járműveket, ideértve azt is, amikor ezeket Ön használja. Adott esetben ez magában foglalja az utazásáról készült képek és/vagy videofelvételek összegyűjtését is;
- ellenőrizzük, hogy az utasok és útitársak viselnek-e bukósisakot és egyéb jogilag előírt védőfelszereléseket, ha azok szükségesek;
- leszállítsuk vagy kézbesítsük az e-kereskedelmi áruházunkban vagy más módon vásárolt termékeket, beleértve az e-kereskedelmi áruházunkon keresztül vásárolt bármely jármű egyedi azonosító kódjának társítását az Ön fiókjával;
- feldolgozzuk a kifizetéseket, előfizetéseket vagy adományokat, illetve bármilyen kedvezményt vagy különleges ajánlatot, például ingyenes használatot;
- tájékoztassuk Önt a fiókjáról, ügyleteiről és tranzakcióiról, ideértve a szolgáltatásokkal kapcsolatos közleményeket, például a szabályzataink módosításait is. A jogszabályok által megengedett mértékben felméréseket és marketing tájékoztatókat küldhetünk Önnek a Lime és/vagy harmadik felek nevében, ideértve a Szolgáltatásaink funkcióira és fejlesztéseire vonatkozó információkat is;
- személyre szabjuk a hirdetéseket az Ön számára (további információkért tekintse meg az alábbi „Hirdetés és elemzés" részt);
- ptimalizáljuk, fejlesszük és javítsuk a Szolgáltatásainkat, beleértve a Szolgáltatásaink optimalizálására, fejlesztésére és javítására szolgáló gépi tanulási modellek létrehozását és képzését is (pl. a bukósisak-érzékelő szoftverünk pontosságának javítása érdekében). Ehhez harmadik fél elemzési szolgáltatókat vehetünk igénybe annak érdekében, hogy megértsük, a Szolgáltatást miként használják és hogy segítségükkel fejlesszük a Szolgáltatást;
- amennyiben szükséges, megfeleljünk a jogi kötelezettségeinknek, ideértve a szabályozói vagy helyi jogszabályi követelmények betartását is;
- észlelhessük, kivizsgálhassuk és megelőzhessük azokat a tevékenységeket, amelyek sérthetik a Lime szabályzataiban vagy a Felhasználói megállapodásban foglaltakat, illetve amelyek jogellenesek lehetnek, ideértve az adatok megosztását az Ön hazáján kívüli kormányzati hatóságokkal, például bűnüldöző hatóságokkal; és
- megosszuk és együttműködjünk harmadik felekkel, például egyetemekkel, helyi kormányzati hatóságokkal és egyéb harmadik felekkel a közlekedési infrastruktúra kiépítése vagy fejlesztése során, az alábbi "Kivel osztjuk meg az Ön adatait?" részben leírtak szerint; és
Emellett, amennyiben Ön Juicer, az információkat arra használjuk, hogy: kiszámítsuk az Ön díját és fizessünk Önnek; illetve ellenőrizzük a Lime számára végzett munkáját és nyomon kövessük a Lime járműveket.
Kivel osztjuk meg az Ön adatait?
Az Ön adatait a Lime társult vállalkozásokkal, szolgáltatóinkkal, egyéb harmadik felekkel oszthatjuk meg, ha az szükséges a Felhasználói megállapodás teljesítéséhez, valamint a jelen Adatvédelmi nyilatkozatban leírtak szerint. Az Ön adatait különösen a következőkkel osztjuk meg:
- Szolgáltatóink és partnereink : Az adatait azon megbízható szolgáltatóinkkal, partnereinkkel és személyzetükkel osztjuk meg, akik szolgáltatást nyújtanak a Lime számára, például tárhely- és infrastruktúra-szolgáltatást, személyazonosító ellenőrzést biztosító szolgáltatást, fizetés- és adomány-feldolgozást, a Szolgáltatások támogatását és fejlesztését, ügyfélszolgálat biztosítását vagy marketing és hirdetési szolgáltatásokat. Az adatokat megosztjuk például hitelkártya-kibocsátókkal, annak érdekében, hogy az Ön kifizetéseit és visszatérítéseit feldolgozhassuk.
- Harmadik felekkel való együttműködés : Bizonyos azonosítók, például az Ön neve, telefonszáma és (ha Ön azt megadta) e-mail címe eltávolítása után, és az így kapott információkat más felhasználók hasonló információival kombinálva, a Lime használhatja, licencbe adhatja és megoszthatja az Ön adatait harmadik felekkel, ideértve az egyéni utazási adatokat és utazási helyszínek (kirándulások) előzményeit, kutatási, üzleti vagy egyéb célokból. A Lime például egyetemekkel alakít ki partneri kapcsolatokat, hogy együttműködjön kutatási projektekben, például a forgalmi és utazási mintázatok megértése érdekében. Ezekről az együttműködésekről itt tudhat meg többet.
- Kormányzati, szabályozói és bűnüldöző hatóságok : Adatait akkor oszthatjuk meg, ha jóhiszeműen úgy véljük, hogy az jogi okokból észszerűen szükséges, ideértve a szövetségi, állami, szabályozási vagy helyi jogszabályi előírásokat, vagy bírósági eljárás részeként, illetve csalások és más jogellenes tevékenységek, biztonsági vagy technikai problémák észlelése, kivizsgálása, megelőzése és kezelése érdekében, valamint az Önt, a közösség tagjait, egyéb harmadik feleket vagy a bennünket érő károk vagy sérelmek megelőzése végett, vagy amennyiben ez a jogos érdekeink és vagyontárgyaink védelme, jogellenes tevékenységek vagy közlekedési bűncselekmények elleni fellépés miatt szükséges, illetve hogy szerződéseinket, például a Felhasználói megállapodásunkat érvényesítsük.
- Integráló partnerek : Az Ön adatait megosztjuk olyan harmadik fél szolgáltatásokkal, amelyek integrálják vagy hozzáférést biztosítanak a Lime járművekhez és/vagy a Szolgáltatásokhoz, és/vagy hozzáférést biztosítanak a Szolgáltatásokban található harmadik fél járműveihez. Például a Lime együttműködött az Uberrel, így a felhasználók az Uber alkalmazáson keresztül is bérelhetnek Lime rollert.
- Városok, helyi hatóságok és tömegközlekedési szolgáltatók : Az adatait megosztjuk ezekkel a címzettekkel, ha ez az engedélyünk feltételeinek teljesítéséhez szükséges, vagy ha egy adott városban vagy helyszínen való működéshez szükséges, illetve várostervezés és a mobilitási ismeretek megértése céljából. Ez magában foglalhatja azt is, hogy a címzettek felveszik a kapcsolatot az utasokkal, hogy felméréseken és a tömegközlekedési szolgáltatók alkalmazásaiba és az utazástervező alkalmazásokba való integrációban való részvételt kérjenek. Például az Egyesült Királyságban a Lime partneri viszonyban áll a Közlekedési Minisztériummal (Department for Transport, „ DfT"), hogy segítse a DfT-t a járművek iránti igény megértésében és alakításában, valamint az Egyesült Királyságban a járművek biztonságára vonatkozó felmérés során. Az e célokból megosztott adatok:
- Fiókinformációk, például Lime felhasználói azonosító, név, e-mail cím, telefonszám, hatóságilag kiállított vezetői engedély, születési dátum és nem;
- Utazási adatok, például utazás azonosító száma, utazás dátuma és ideje, az utazás távolsága és az utazás időtartama;
- Helyadatok, például a roller helye és a roller által megtett útvonalak;
- Felmérési adatok, például a Lime felhasználói azonosító, a felmérés dátuma, a felmérés típusa, valamint a kérdés és a válasz (csak felhasználói élményre vonatkozó felmérések esetén). Az ilyen felmérési adatokat a DfT is megoszthatja harmadik fél kutatási vállalkozóival az e-rollerrel kapcsolatos próbák céljából.
- Álnevesített adatok, például a jármű azonosítója, a jármű állapota, útazonosító és útpont.
Itt tudhat meg többet arról, hogy az utazással kapcsolatos adatok megosztása miként segíti a közösségeket.
Lime társult vállalkozások : Az Ön adatait megoszthatjuk Lime társult vállalkozásokkal annak érdekében, hogy azok segítsenek a Szolgáltatások nyújtásában, fenntartásában és javításában. Ahogy növekszünk, a vállalatunkhoz tartozó társaságok terjeszkedése során szükség szerint helyi leányvállalatokat vagy egyéb társult vállalkozásokat hozhatunk létre, a Szolgáltatások nyújtása vagy reklámozása érdekében.
Üzleti átszervezés : Az adatait értékesítés, összeolvadás, irányítás módosulása vagy ezen eseményekre való felkészülés során is megoszthatjuk.
Olyan összevont, személytelenné tett vagy személyazonosítóktól megfosztott adatokat is megoszthatunk, amelyek nem alkalmasak arra, hogy Önt harmadik felekkel azonosítsák, ideértve a fentiekben felsorolt harmadik felek típusait is.
Hirdetés és elemzés
Megengedjük másoknak, hogy elemzési szolgáltatásokat nyújtsanak és hirdetéseket szolgáltassanak a Szolgáltatásainkban és a nevünkben az interneten és a mobilalkalmazásokban. Ezek a szervezetek sütiket, web-jelzőket, eszközazonosítókat és más technológiákat használhatnak a Szolgáltatásaink és más weboldalak és alkalmazások Ön általi használatával kapcsolatos információk gyűjtésére, beleértve az Ön IP-címét, webböngészőjét, a mobilhálózati információit, a megtekintett oldalakat, az oldalakon vagy a mobilalkalmazásokban töltött időt, a megnyitott hivatkozásokat és a konverziós információkat. Ezeket az információkat a Lime és mások felhasználhatják többek között adatok elemzésére és nyomon követésére, bizonyos tartalmak népszerűségének meghatározására, hirdetések és az Ön érdeklődési körét célzó tartalmak kézbesítésére a Szolgáltatásainkban és más weboldalakon, a hirdetéseink hatékonyságának mérésére és az Ön online tevékenységének jobb megértése érdekében. Kezelheti a beállításait, további információkat találhat az érdeklődésen alapuló hirdetésekről, illetve letilthatja azt, hogy webböngészési információit viselkedésen alapuló hirdetések céljaira használják fel, a Sütikre vonatkozó szabályzatunkon keresztül, vagy ha megtekinti a https://www.aboutads.info/choices oldalt. Ha Ön az EU-ban tartózkodik, kérjük, látogasson el a https://www.youronlinechoices.eu/ oldalra.
Ahol a Lime a Facebook pixelt (egy süti típus) használja, hogy hirdetéseket nyújtson az Ön számára, a Lime és a Facebook Ireland a közös adatkezelők ezen adatkezelés tekintetében. A Lime és a Facebook Ireland megosztotta a GDPR szerinti felelősségét e közös adatkezeléssel kapcsolatban, például a Lime felel azért, hogy Ön megkapja a jelen nyilatkozatot, a Facebook Ireland pedig az Ön közös adatkezeléssel kapcsolatos egyéni jogainak kezeléséért felel. Kérjük, tekintse át a Facebook Adatszabályzatát azzal kapcsolatban, hogy megtudja, miként gyakorolhatja a jogait a Facebook Ireland-del szemben a közös adatkezeléssel kapcsolatban, valamint a személyes adatai Facebook Ireland mint későbbi független adatkezelő általi kezelésével kapcsolatos információkért.
Harmadik felekkel is együttműködünk, hogy hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek a személyre szabott kampányok részeként harmadik felek platformjain (például Facebook és Instagram). Ezen hirdetési kampányok részeként mi vagy a harmadik fél platformok átalakíthatják az Önnel kapcsolatos információkat, például az Ön e-mail címét és telefonszámát, olyan egyedi értékké, amely párosítható egy felhasználói fiókkal ezeken a platformokon, hogy megismerhessük az Ön érdeklődési körét és az Ön érdeklődési körére szabott hirdetéseket nyújthassunk. Ne feledje, hogy a harmadik felek platformjai választási lehetőséget nyújtanak arra vonatkozóan, hogy Ön láthassa az ilyen típusú személyre szabott hirdetéseket.
Az Ön személyes adatait nem adjuk el és nem osztjuk meg harmadik felekkel közvetlen marketing célokból, kivéve ha Ön ahhoz hozzájárul.
Jogalapunk az Ön adatai használata vonatkozásában
Európában kötelesek vagyunk meghatározni azokat a célokat, amelyek érdekében az Ön személyes adatait kezeljük és azokat a jogalapokat, amelyekre ennek során támaszkodunk. A Lime számos jogalapra támaszkodik az Ön adatainak gyűjtése, használata, megosztása és egyéb kezelése során a jelen Adatvédelmi nyilatkozatban meghatározott célokból, ideértve, ha:
- ez a Szolgáltatások nyújtásához és kötelezettségeink teljesítéséhez szükséges, összhangban a Felhasználói megállapodással. Például nem tudjuk biztosítani a Szolgáltatásokat mindaddig, amíg nem gyűjtjük és dolgozzuk fel az alapvető adatokat Önről és az Ön tartózkodási helyéről;
- Ön a hozzájárulását adta az adatai kezeléséhez (amely esetben bármikor vissza is vonhatja azt);
- az a jogi kötelezettségeknek való megfeleléshez szükséges, ideértve például a kormányzati hatósági vagy bűnüldöző szervektől érkezett adatigényléseket, vagy a jogi igények előterjesztését, érvényesítését vagy védelmét;
- az a felhasználóink, a Juicer-ek, a személyzetünk vagy a közösség tagjainak létfontosságú érdekei megóvása érdekében szükséges a Szolgáltatásokon belül és kívül;
- azt jogszabály megengedi, az adatokat közérdekből is kezelhetjük; és / vagy
- az adatkezelés a Lime vagy harmadik fél jogos érdekei szerinti célokból szükséges, feltéve, hogy mérlegeltük ezeket az Ön alapvető jogaival és érdekeivel szemben.
A személyes adatai kezelésének jogalapjára vonatkozó további információk itt érhetők el.
Hogyan továbbítjuk az Ön adatait?
A Szolgáltatásaink globális formában, számos helyszínen történő nyújtása során az Ön adatait a Szolgáltatások nyújtása céljából ezekre a helyekre vagy helyekről továbbíthatjuk.
Amennyiben Ön életvitelszerűen az Európai Gazdasági Térségben (a továbbiakban: „ EGT"), Svájcban vagy az Egyesült Királyságban tartózkodik, az adatait az Egyesült Államokba vagy a lakóhelyén kívüli más országba is továbbíthatjuk, tárolás, adatkezelés és a jelen Adatvédelmi nyilatkozatban leírt egyéb célok érdekében. Az EGT-n kívüli országok, Svájc vagy az Egyesült Királyság nem biztos, hogy ugyanolyan szintű adatvédelmet nyújtanak, mint az Ön lakóhelye szerinti ország, például jelenleg nincs megfelelőségi döntés az Egyesült Államok vonatkozásában. Ha az Európai Bizottság elismerte, hogy egy ország megfelelő szintű adatvédelmet nyújt, a Lime az adattovábbítás tekintetében a Bizottság megfelelőségi határozatára támaszkodhat.
A Lime az Európai Bizottság által jóváhagyott általános szerződési feltételekre is támaszkodik az adatok EGT-ből, Svájcból és az Egyesült Királyságból az Egyesült Államokba és a lakóhelyén kívüli országokba való továbbítása során. Másolatot kérhet az általános szerződési feltételekről, ha megkeres bennünket a [email protected] címen.
Bizonyos korlátozott körülmények között eltéréseket alkalmazhatunk, például a szerződéses szükségesség alóli mentességet, adott esetben a személyes adatok kezelése érdekben, ha nincs más alkalmazandó adatátviteli mechanizmus. Például ha az adatok továbbítása ahhoz szükséges, hogy a Szolgáltatásokat a Felhasználói megállapodásban meghatározottak szerint nyújtsuk.
Meddig tároljuk az Ön adatait?
Az Ön adatait addig tároljuk, amíg az indokoltan szükséges a Szolgáltatásoknak az Ön részére történő nyújtása érdekében vagy ameddig nem törlik az Ön fiókját - a két időszak közül a hosszabb az irányadó -, amely az alkalmazandó jogszabályok vagy az Önnek küldött értesítés szerint hosszabb időszak is lehet. Az alábbiakban a megőrzési időszakokra vonatkozó egyes példák láthatók.
Az adatok típusa | Megőrzési időszak |
---|---|
Fiók-adatok | A fiók élettartama Egy fiókkal kapcsolatos tranzakciókra vonatkozó bizonyos információkat 7 évig őrzünk meg, a Lime számviteli kötelezettségeinek megfelelően. |
Hatóságilag kiállított vezetői engedélyre vonatkozó adatok és azon ellenőrzés eredménye, hogy a szelfi megegyezik-e a személyazonosítóval. | Miután igazoló ellenőrzést végzünk, hogy megbizonyosodjunk az engedély érvényességéről, csak korlátozott igazolóadatokat tartunk meg csalás-megelőzési célokból és annak érdekében, hogy Ön használhassa a Szolgáltatásokat. Amikor arcfelismerő technológiát használunk annak ellenőrzésére, hogy a vezetői engedélye megegyezik-e az Ön képmásával, csak az arra vonatkozó információkat őrizzük meg, hogy a képek megegyeznek-e. Ezeket az információkat a fiók élettartamáig őrizzük meg, kivéve, ha az Ön joghatósága szerinti jogszabályok más időtartamot írnak elő. |
Ügyfélszolgálati kérdések | A fiók élettartama |
Amikor törli a fiókját, további időbe telhet, amíg teljesen töröljük az Ön adatait az adatbázisainkból és rendszernaplóinkból. A törölt fiókokból is megtarthatunk információkat csalás megelőzése, díjak begyűjtése, a Felhasználói megállapodás érvényesítése, jogi kötelezettségeink betartása vagy törvényes jogaink érvényesítése érdekében.
Emellett, amennyiben Ön Juicer, a Lime megőriz bizonyos információkat a jogi kötelezettségeink betartásához szükséges mértékben. A Lime például megtarthat egyes Önre vonatkozó adatokat, hogy megfeleljen az alkalmazandó adózási, jogszabályi, bejelentési és ellenőrzési kötelezettségeknek és egyéb követelményeknek, azokban az országokban, ahol tevékenységet fejtünk ki.
Az Ön jogai
Míg ezen jogok némelyike általánosan alkalmazandó, bizonyos jogok csak korlátozott esetekben gyakorolhatók. E jogok némelyike nem vonatkozik Önre, ha Ön az alábbiakban jelzett régiókon kívül lakik.
Jogok az EGT / Svájc / Egyesült Királyság területén
Amennyiben Ön életvitelszerűen az EGT, Svájc vagy az Egyesült Királyság területén tartózkodik, Ön az adataival kapcsolatban számos jogosultság előnyeit élvezheti.
Tiltakozáshoz való jog (marketing) - Ön jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a közvetlen marketing célú adatkezelés ellen.
Tiltakozáshoz való jog (jogos érdek) - Amennyiben az Ön adatait jogos érdekek alapján kezeljük, Ön - bizonyos körülmények között - tiltakozhat ezen adatkezelés ellen. Hacsak nincs arra vonatkozóan kötelező erejű jogalapunk, vagy ha az jogi okokból szükséges, akkor az Ön tiltakozása esetén abbahagyjuk az adatai kezelését.
Hozzáférési jog - Ön hozzáférhet a legtöbb adatához, ha belép a fiókjába. Másolatot is kérhet az Önről tárolt adatokról, és arra vonatkozó tájékoztatást, hogy az adatait miként használjuk.
Helyesbítéshez való jog - Ön jogosult arra, hogy kérje az Önről tárolt pontatlan adatok helyesbítését.
Törléshez való jog - Ön jogosult arra, hogy bizonyos esetekben kérje az adatai törlését, feltéve, hogy alapos oka van erre és az alkalmazandó jogszabályok azt megengedik.
Az adatkezelés korlátozásához való jog - Ön jogosult arra, hogy bizonyos esetekben ideiglenes korlátozza az adatai általunk történő kezelését, feltéve, hogy erre alapos oka van.
Adathordozhatósághoz való jog - Ön jogosult arra is, hogy egyes adatait strukturált, egységes, géppel olvasható formátumban megkapja, és hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.
A hozzájárulás visszavonásának joga - Amennyiben korábban hozzájárulását adta, például direkt marketing anyagok küldéséhez, Ön bármikor jogosult a hozzájárulását visszavonni. A hozzájárulás visszavonása azonban nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. Emellett mi még visszavonás esetén is továbbhasználhatjuk az Ön adatait, a jogszabályok által előírtak szerint.
Az adatainak a halálát követő kezelésére vonatkozó útmutatás megadásához való jog - Ön jogosult arra, hogy konkrét útmutatást adjon számunkra a személyes adatainak a halála utáni tárolásával, törlésével és kommunikációjával kapcsolatban.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi „Ki felel az adataimért?" részben leírtak szerint, ha e jogok bármelyikét gyakorolni kívánja, vagy ha bármilyen aggálya merülne fel az adatai kezelésével kapcsolatban. Biztonsági okokból bizonyos lépéseket írhatunk elő annak igazolására, hogy Ön egy Lime-fiók tulajdonosa. Például előírhatjuk, hogy legyen egy igazolt e-mail címe a Lime-fiókjához, és hogy a Lime-fiókjához társított ellenőrzött e-mail használatával lépjen kapcsolatba velünk. Ön jogosult arra is, hogy panaszát a helyi adatvédelemért felelős felügyeleti hatóságnak benyújtsa. Az EU felügyeleti hatóságainak listáját itt érheti el. Megkeresheti a Lime adatvédelmi tisztviselőjét is a [email protected] címen.
Kaliforniai adatvédelmi jogok : Ha Ön kaliforniai lakos, akkor bizonyos jogok illetik meg személyes adataival kapcsolatban. Ezen jogokról és azok gyakorlásának módjáról további információkat a Kaliforniai adatvédelmi nyilatkozatunkban olvashat, amelyet hivatkozás útján a jelen szabályzat részévé teszünk.
Az Ön döntései és az adatai Ön általi kezelésének lehetőségei : Úgy véljük, hogy Önt megilleti a döntés lehetősége az adatainak gyűjtése, használata és megosztása tekintetében. Amennyiben nem szeretné, hogy a Lime gyűjtse az Ön adatait, kérjük, ne használja a Szolgáltatásokat.
E-mailek és egyéb kommunikációk : Ha módosítani szeretné a tőlünk kapott értesítések típusait, ideértve a promóciós értesítéseinkről való leiratkozást is, ezt bármikor megteheti, ha frissíti a fiókprofiljában meghatározott értesítési beállításait. Továbbra is küldhetünk nem promóciós értesítéseket és egyéb információkat a Szolgáltatások Ön általi használatával kapcsolatban.
Az Ön adatainak elérése és szerkesztése : Ha Önnek fiókja van a Lime-nál, áttekintheti, módosíthatja vagy törölheti az információit, ha belép a fiókjába és szerkeszti a profilját. Módosíthatja a telefonszámát vagy az e-mail címét is az alkalmazáson belüli módosítás funkció használatával. Bármikor törölheti a Lime fiókját, ha ilyen kérelmet küld a [email protected] címre vagy használja az alkalmazáson belüli „Kérelem beküldése" funkciót. Amennyiben Ön Juicer és törölni kívánja a fiókját, kérjük, küldjön e-mailt a [email protected] címre.
Ki felel az adataimért?
Hogy megtekinthesse, ki felel az Ön személyes adataiért és mi az illető elérhetősége, kérjük, kattintson ide.